Az Women in Technology Hungary Egyesületet a technológiai szektorban dolgozó női szakemberek alapították azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a nők szerepvállalására a digitális gazdaságban, transzparenssé tegyék a női szakemberek eredményeit és növeljék a női vezetők arányát a technológiai vállalatoknál.
Ismét büszkék lehetünk a PEngineers csapatára! Sikeresen tértek haza hallgatóink a 2024-es Techtogether versenyről, hiszen 3 különdíjat hoztak haza, amelyeket a Trenkwalder, a Beckhoff, és a KUKA Hungária cégektől vehettek át.
Húsznál is több, az Informatikai Tudományok Doktori Iskola fokozatot szerzett, egykori hallgatója gyűlt össze május 7-én az első PhD-alumni találkozón.
A K&H Csoport kiemelt figyelmet fordít az oktatásra, valamint a kimagasló teljesítményt nyújtó fiatalok elismerésére és szakmai fejlődésének előmozdítására.
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar a 2023/24 tanév 2. félévében is elindítja középiskolásoknak szóló ingyenes képzéseit, melyekre 2024. február 8-ig várjuk a diákok jelentkezését. A következő kurzusok választhatók: